Látnivalók
Az Alsópáhok elnevezés első fennmaradt írásos említése 1622-ből való, a korábbi írásos emlékekben "Hosszúpáh" szerepel..
Szórványos régészeti leletek bizonyítják, hogy a terület már az őskorban is lakott volt. Kerültek elő leletek a rézkorból, a bronzkorból, a kora vaskorból, s megtalálták a vonaldíszes kerámia népének és a péceli kultúrának a nyomait is. 2009-ben, a 76-os főút építésekor a Hévízdombon több kor embereinek nyomait is megtalálták.[3]
Régészeti leletekből ismeretes a falu középkori, Szent Margit tiszteletére szentelt román templomának helye is, amelyet a fennmaradt források 1369-ben említenek először, de valószínűleg a 11. században épült. A templom 1778-ban pusztult el. Elpusztult egy hajdan e vidéken állt másik középkori templom is, az 1354-ből való, a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt templom, amelynek utolsó említése 1763-ból ismert. Ez a templom a Boldogasszony Páh, a későbbi Nemesboldogasszonyfa temploma volt. Ez a falu a középkorban a zalai vár birtoka volt, első fennmaradt írásos említése egy 1259-ben kelt adománylevélben található "Paah" néven. 1350-ben adományként az óbudai apácák kapták meg Hosszúpáht, de birtokos volt a településen a Gersei Pethő család is. A 14. században Keszthely vette birtokába Páhszigetet, de Zsigmond rendeletére 1405-ben visszafoglalták.
A 16 – 17. században Alsópáhok két birodalom határán volt, ami komoly terheket rótt a falura. A jobbágyoknak adózniuk kellett mind a töröknek, mind földesuruknak, a veszprémi püspöknek, és emellett a végvári vitézek fosztogatásait is állniuk kellett. Alsópáhok mai templomát 1770-ben kezdte el építtetni Koller Ignác veszprémi püspök. Nemesboldogasszonyfa római katolikus templomát 1936-ban építették.
1969-ben Alsópáhok közös községi tanács székhelye lett, társközsége Felsőpáhok, majd 1977-től Nemesbük is.
1979-ben Keszthely térségét, így Alsópáhokot is visszacsatolták Zala megyéhez. Az 1990-es évek végén leváltak a társközségek, s most mindegyiknek önálló önkormányzata van.
1996-ban nyílt meg a község központjában a klubszerű elrendezésben megépült Kolping Hotel. A beruházáshoz kapcsolódóan újult meg az egykori barokk plébániaépület is, melynek belső, korabeli festményeit Szilágyi András festőművész rekonstruálta.
Hévíz Tófürdő
A Hévízi-gyógytó Természetvédelmi Terület legismertebb látványossága a Hévízi-tó vagy Hévízi-gyógytó. A tó 4,44 ha kiterjedésével és az őt körülvevő 50 ha területű véderdővel Európa legnagyobb gyógyhatású melegvizes tava. Az első tutajokra épített fürdőházat 1772-ben Festetics György, a keszthelyi Georgikon alapítója építtette.
Ellentétben a többi melegvizes tóval, melyek általában vulkanikus eredetű helyeken, agyag- vagy sziklatalajban vannak, a Hévízi-tó tőzegmedrű forrástó, amelyet a 38 méter mély Hévízi-forrásbarlangból feltörő, másodpercenként 410 liter vízhozammal 38 °C-os víz táplál. A Keszthelyi-fennsík nyugati lejtője mentén, a Hévízi-völgyben található, Hévíz városa mellett.
A tó páratlan természeti környezetét elsősorban a parkkal övezett gyógyvizű tó, a vízfelszín felett lebegő páraréteg, a tó felszínén úszó indiai vörös tündérrózsák (Castalia rubra longiflora) teszik különlegessé.
Hévíz Lombkorona sétány
A 2,2 kilométer hosszú tanösvény, mely a Hévízi termáltó véderdejében található, egy nagyon meditatív és emellett a gyerekek számára is nagy élményt nyújtó sétát ígér. Az egyik fő látványossága a 15 méter magas kilátó, melyből gyönyörű kilátás nyílik, valamint a lombkorona-sétány, amely egyedülálló élményt nyújt a látogatóknak.
A Hévízi tó világszerte egyedülálló, biológiailag aktív természetes termáltó. A tó körül elhelyezkedő véderdők fontos szerepet játszanak az egyedülálló tulajdonságok megőrzésében. Ezek a véderdők biztosítják a tó körül kialakult speciális mikroklíma megőrzését, a tó vízét meghatározó kémiai és termofizikai tulajdonságok megtartását, valamint hozzájárulnak a tóval együttesen kialakított környezetben a gyógyuláshoz és pihenéshez.
A Tavirózsa tanösvény bemutatja az erdőt, mely két jól elkülöníthetően más jellegű területből áll. A szárazabb Nyugati véderdőt és a nedvesebb Észak láperdőt. A tanösvény kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy az emberek megismerjék az erdő életét, élővilágát, valamint megértsék az erdők fontosságát a természet és az ember számára.
Járatlan utakon – Fedezd fel a Béke Sztúpát!
Egy különleges helyre, egy nem szokványos élményért mondhatni járatlan útra kell lépned. A járatlan kifejezést most csak képletesen értsd, azt jelzi, hogy a Béke Sztúpa megközelítése nem egyszerű feladat.
Nincs kiépítve aszfaltos út (csak egy darabig, az utolsó 1 km-t murvás úton teheted meg), amelyen kényelmesen elautózhatsz a kapuig és a rendezett parkolóban hagyhatod a kocsidat. Érdemes felkészülten nekivágnod az útnak és tájékozódnod a megfelelő útvonalról, nehogy a sáros, hegyi út végén egy szőlőspincénél találd magad.
Bár hidd el, Zalában az is egy élmény!
A sztúpát a Zalaszántó fölé emelkedő Kovácsi-hegyre építették, amely lankáin ma is aktív szőlőbor termesztés zajlik, illetve a nyugalomra vágyók és a vidéki élet szerelmesei töltik itt az idejüket, távol a világ zajától.
Ebből is látszik, hogy a sztúpához való eljutás egy igazi kaland, komoly utazásnak számít, egy tényleges zarándoklat, ahová az ember a saját lábán érkezik meg.
Kehida Termál
Kehidakustány területén legkorábban a bronzkorban alakult ki állandó település. Később, a kelták lakták a vidéket. Az avarok jelentős települést hoztak létre itt. A községben két gazdag temetőt is feltártak. 1941 előtt három község volt a mai Kehidakustány területén: Kehida, Kustány és Barátsziget.
Kehida az Árpád-kori Zala vármegye központi területén feküdt, továbbá stratégiai szerepe volt, hogy itt volt a legdélebbi zalai átkelés – mivel a délebbi területek mocsarasok voltak –, így már korán jelentős településsé fejlődött.
Első említése 1232-es, amikor is itt ülésezett az ország első nemesi bírósága. A "Zalán inneni és túli" serviensek ítélkeztek a veszprémi püspök és Ogusz bán ügyében. A 13. és 14. század során több oklevél is készült itt, illetve több vármegye- illetve nádori gyűlés színtere volt. Legnagyobb birtokosai 1322-ig a Koppányi, majd a Kanizsai család volt, de a Hédervári és a Szentkirályi család is rendelkezhetett némi földterülettel.
1441-ben a Kanizsai család a trónért vívott harcban Erzsébet királyné mellé állt, így I. Ulászló a kehidai vámot a Pethő családnak adta, miközben megtartotta a Kanizsaiakat korábbi birtokukon, akik 1523-ig tetemes adósságot halmoztak fel, így ekkor a falut a Hassági családnak adták, akik hamarosan udvarházat is építettek itt.
Barátsziget 1941-ben lett be Kehida része.
Kustány Kehidához hasonlóan az Árpád-korban alakult ki mint részben királyi birtok. Első említése 1275-ből való, majd 1411-ben Csapi András kapta meg a települést. Birodalma azonban felbomlott, és a kialakult három községrész (Alsó-, Felső- és Egyházaskustány más-más családok birtokába került.
A 16. században a török támadások folyamatossá váltak, így 1554-ben a földesurak erődítménnyel látták el udvarházukat, majd később jelentős várrá alakítottak azt. Védelmi funkciót 1588-ig látta el sikerrel, amikor is a törökök Kanizsát megkerülve végigrabolták a Zala völgyét elpusztítva többek között Kehidát is.
A két falu a 17. század elején lassan ismét benépesült, és, bár a törökök többször portyáztak a területén, Kehida lassú fejlődést mutatott: Kustányban malom működött a Zalán, majd 1678-tól vám is. 1681-ben a Hertelendy család lett a falu földesura. Birtoklásuk idején Kehida ismét jelentős településsé alakulhatott, ahol a 18. század elején iskola is nyílt, ahova a kustányiak is jártak.
1757-ben házasulás révén jutott a Deák család tulajdonába a település, és 1854-es eladásáig náluk is maradt. Ekkor Széchenyi Ödön vásárolta meg Deák Ferenctől, majd adta tovább a Beronyi bankárcsaládnak, akiktől végül a Károlyiakhoz került.
1895-től 1974-ig erre haladt a Zalaszentgrót-Balatonszentgyörgy-vasútvonal. A vasút megérkeztével komoly polgárosodási folyamat indult meg Kehidán: több kereskedő és mesterember jelent meg a településen. 1924-ben a részben kiparcellázott Károlyi-birtokon egy mezőgazdasági iskola nyílt meg, amely a környék egyedüli kistelepülésen működő középiskolai létesítménye lett.
Az 1960-as évektől lassú elvándorlás jellemzi a két települést, amely a 70-es években gyorsult, mivel megszűnt a környéket kiszolgáló vasútvonal, illetve 1977-ben a mezőgazdasági szakiskola is.
A két település egyesülésére 1977-ben került sor. Kehidakustány számára komolyabb gazdasági fejlődést egy termálfürdő kiépítése hozta, melynek révén jelentős idegenforgalmi és vendéglátó hálózat épülhetett ki a 90-es és 2000-es évek során.